Île-de-France (hajó)

Île-de-France
Hajótípus	személyszállító gőzhajó
Tulajdonos	Compagnie Générale Transatlantique
Üzemeltető	Compagnie Generale Transatlantique
Pályafutása
Építő	Chantiers de Penhoët (Saint-Nazaire, Franciaország)
Építés kezdete	1925.
Vízre bocsátás	1926. március 14.
Szolgálatba állítás	1927. június 22.
Szolgálat vége	1959
Honi kikötő	Le Havre
Sorsa	Lebontották (1959.Oszaka, Japán)
Általános jellemzők
Hossz	241,1 m
Szélesség	27,8 m
Merülés	9,75 m
Bruttó űrtartalom	43153 BRT (1927) 44356 BRT (1949)
Sebesség	23,5 csomó (43,5 km/óra)
Férőhelyek száma	1786 fő I. o. 537 fő II. o. 603 fő III. o. 646 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Île-de-France témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A(z) „Île-de-France” lehetséges további jelentéseiről lásd: Île-de-France (egyértelműsítő lap).

Az Île-de-France a francia Compagnie Générale Transatlantique (CGT) hajózási társaság óceánjárója volt. Stílusos, modern belső kialakításának köszönhetően kora egyik legkedveltebb atlanti-óceáni átkelőhajójává vált.

Építése, belső kialakítása

A CGT és a francia állam 1912-ben kötött szerződést négy transzatlanti postahajó építéséről. Az első hajó a Paris volt, amelynek 1916-ban kezdődött az építése, de az első világháború miatt csak 1921-ben fejeződött be. Az Île-de-France volt a második hajó, 1925-ben kezdték építeni, és 1927-ben állt szolgálatba.A hajó elsősorban belsőépítészetének köszönhetően vált ismertté. A korábbi óceánjárók konzervatív, leginkább kastélyt vagy vidéki kúriát megidéző belső tereivel ellentétben az Île-de-France-t teljes egészében modern Art déco stílusban rendezték be. Ez rendkívüli érdeklődést keltett és hamar a legdivatosabb hajóvá tette a művészek és gazdag fiatal utasok körében. Neve a harmincas években fogalommá vált.

A második világháború idején

Az Île-de-France röviddel a hadiállapot beállta előtt hagyta el Franciaországot. New Yorkba megérkezve előbb félreállították, majd brit parancsnokság alatt hadianyagot szállított. Franciaország megadása után a britek hivatalosan lefoglalták, és a továbbiakban csapatszállítóként használták.

A háború után

A második világháború vége után amerikai és kanadai katonákat szállított vissza a hazájukba, majd 1947-ben visszaszolgáltatták a CGT-nek. A hajó két évet töltött hajógyárban, ahol teljes felújításon esett át. Ennek során átalakult a hajótest, tonnatartalma bő ezer brutttóregisztertonnával megnövekedett. Elülső két kéményét áramvonalas formájú új kéményekre cserélték, a harmadik kéményét, amely valójában egy álkémény volt, és füstelvezetésre soha nem szolgált, eltávolították. Teljesen megújultak a belső terei is, ennek során beépítettek egyes megmentett berendezéseket az 1942-ben New York-ban leégett Normandie óceánjáróról. Az Île-de-France 1949-ben állt újra szolgálatba, és újra az egyik legkedveltebb hajóvá vált az ismert és divatos utasok körében.

1956-ban jelentős szerepe volt a Stockholm és az Andrea Doria óceánjárók ütközése utáni mentében. A süllyedő Andrea Doria utasaiból 750-et vett a fedélzetére.

A hajót 1959-ben leselejtezték, és bontásra Japánba szállították. Lebontása előtt úszó díszletként használták a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió The last voyage című katasztrófafilmjéhez.

Jegyzetek

Források

• SS Ile De France. Ocean-liners.com
• Andrea Doria – The Ships. Andreadoria.org
• Ile De France. ssmaritime.com

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a SS Île de France című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.