1995-ös MTV Video Music Awards

Az 1995-ös MTV Video Music Awards díjátadója 1995. szeptember 7-én zajlott, és a legjobb, 1994. június 16-tól 1995. június 15-ig készült klipeket díjazta. Az est házigazdája Dennis Miller volt. A díjakat a New York-i Radio City Music Hall-ban adták át.

Az est legnagyobb győztesei a TLC és Weezer együttesek voltak, mindkét formáció négy díjjal távozhatott. Az est két fontos díját (Közönségdíj, Az év videója) a TLC vihette haza a Waterfalls című dalukért. A Weezer a Buddy Holly című daláért kapta meg a két fő szakmai díjat, a Legjobb rendezés és Legnagyobb áttörés díjakat. A két együttest a Michael és Janet Jackson testvérpáros követi; Scream videójukért három díjat kaptak.

A Waterfalls volt a harmadik, egyben utolsó dal, amely ugyanazon évben megkapta az Év videója és Közönségdíjat is. Ironikus, hogy 1995. volt az első év, amikor különböző jelöltek indultak a két kategóriában. Érdekesség, hogy a Legnagyobb áttörés kategória jelöltjei megegyeztek az Év videó kategória jelöltjeivel (ez volt az egyetlen eset).

A jelölések tekintetében az Év videó díjra jelölt négy videó vezet. A legtöbbször jelölt klip Michael és Janet Jackson Screamje volt, összesen tizenegy kategóriában jelölték (köztük a hét szakmai kategóriában). A második legtöbbször jelölt videó a TLC Waterfallsa volt, tíz jelöléssel. A harmadik helyre a Green Day Basket Case klipje került, kilenc jelöléssel. A Weezer Buddy Holly videója öt jelöléssel a negyedik legtöbbször jelölt videó.

Jelöltek

A győztesek félkövérrel vannak jelölve.

Az év videója

  • Green Day — Basket Case
  • Michael Jackson és Janet Jackson — Scream
  • TLC — Waterfalls
  • Weezer — Buddy Holly

Legjobb férfi videó

  • Chris Isaak — Somebody's Crying
  • Elton John — Believe
  • Lucas — Lucas with the Lid Off
  • Tom Petty — You Don't Know How It Feels

Legjobb női videó

  • Des'ree — You Gotta Be
  • PJ Harvey — Down by the Water
  • Annie Lennox — No More I Love You's
  • Madonna — Take a Bow

Legjobb csapatvideó

  • Green Day — Basket Case
  • The Rolling Stones — Love Is Strong
  • Stone Temple Pilots — Interstate Love Song
  • TLC — Waterfalls

Legjobb új előadó egy videóban

  • Jeff Buckley — Last Goodbye
  • Des'ree — You Gotta Be
  • Filter — 'Hey Man, Nice Shot
  • Hootie & the Blowfish — Hold My Hand
  • Portishead — Sour Times (Nobody Loves Me)

Legjobb metal/hard rock videó

  • Green Day — Basket Case
  • Meat Puppets — We Don't Exist
  • Stone Temple Pilots — Interstate Love Song
  • White ZombieMore Human than Human

Legjobb R&B videó

  • Boyz II Men — Water Runs Dry
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream
  • Jade — 5-4-3-2 (Yo! Time Is Up)
  • Montell Jordan — This Is How We Do It
  • TLC — Waterfalls

Legjobb rap videó

  • Brandy (közreműködik MC Lyte, Queen Latifah és Yo-Yo) — I Wanna Be Down
  • Da Bush Babees — Remember We
  • Dr. DreKeep Their Heads Ringin'
  • Craig Mack — Flava in Ya Ear
  • Public EnemyGive It Up
  • Rappin' 4-Tay (közreműködik a The Spinners) — I'll Be Around

Legjobb dance videó

  • Paula Abdul — My Love Is for Real
  • C+C Music Factory — Do You Wanna Get Funky
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream
  • Montell Jordan — This Is How We Do It
  • Madonna — Human Nature
  • Salt-N-Pepa — None of Your Business

Legjobb alternatív zenei videó

  • The CranberriesZombie
  • Green DayBasket Case
  • Hole — Doll Parts
  • Stone Temple Pilots — Interstate Love Song
  • Weezer — Buddy Holly

Legjobb filmből összevágott videó

  • Bryan AdamsHave You Ever Really Loved a Woman? (a Don Juan DeMarco filmből)
  • Jim CarreyCuban Pete (az A Maszk filmből)
  • Seal — Kiss from a Rose (a Mindörökké Batman filmből)
  • U2Hold Me, Thrill Me, Kiss Me, Kill Me (a Mindörökké Batman filmből)
  • Urge Overkill — Girl, You'll Be a Woman Soon (a Ponyvaregény filmből)

Legnagyobb áttörés

  • Green DayBasket Case
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream
  • TLC — Waterfalls
  • Weezer — Buddy Holly

Legjobb rendezés

  • Green DayBasket Case (Rendező: Mark Kohr)
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream (Rendező: Mark Romanek)
  • TLC — Waterfalls (Rendező: F. Gary Gray)
  • Weezer — Buddy Holly (Rendező: Spike Jonze)

Legjobb koreográfia

  • Paula Abdul — My Love Is for Real (Koreográfus: Paula Abdul, Bill Bohl és Nancy O'Meara)
  • BrandyBaby (Koreográfus: Fatima Robinson)
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream (Koreográfus: LaVelle Smith Jnr, Tina Landon, Travis Payne és Sean Cheeseman)
  • Madonna — Human Nature (Koreográfus: Jamie King)
  • Salt-N-Pepa — None of Your Business (Koreográfus: Randy Conners)

Legjobb speciális effektek

  • BjörkArmy of Me (Speciális effektek: BUF)
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream (Speciális effektek: Kevin Tod Haug, Alexander Frisch, Ashley Clemens, Richard 'Dr.' Baily, Jay Johnson és P. Scott Makela)
  • The Rolling StonesLove Is Strong (Speciális effektek: Fred Raimondi)
  • TLC — Waterfalls (Speciális effektek: Peter Conn és Chris Mitchell)

Legjobb művészi rendezés

  • Michael Jackson és Janet JacksonScream (Művészi rendezés: Tom Foden)
  • Madonna — Take a Bow (Művészi rendezés: Happy Massee)
  • Jill Sobule — I Kissed a Girl (Művészi rendezés: Kelly Van Patter)
  • TLC — Waterfalls (Művészi rendezés: Keith Burns)

Legjobb vágás

  • Green DayBasket Case (Vágó: Alan Chimenti)
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream (Vágó: Robert Duffy)
  • Jill Sobule — I Kissed a Girl (Vágó: Jerry Behrens)
  • TLC — Waterfalls (Vágó: Johnathon Silver)
  • Weezer — Buddy Holly (Vágó: Eric Zumbrunnen)

Legjobb operatőr

  • Boyz II Men — Water Runs Dry (Operatőr: Daniel Pearl)
  • Green DayBasket Case (Operatőr: Adam Beckman)
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream (Operatőr: Harris Savides)
  • The Rolling StonesLove Is Strong (Operatőr: Gary Waller és Mike Trim)
  • Stone Temple Pilots — Interstate Love Song (Operatőr: Kevin Kerslake)
  • TLC — Waterfalls (Operatőr: Toby Phillips)

Közönségdíj

  • Green DayBasket Case
  • Hootie & the Blowfish — Hold My Hand
  • Michael Jackson és Janet JacksonScream
  • Live — Lightning Crashes
  • R.E.M.What's the Frequency, Kenneth?
  • TLC — Waterfalls

Nemzetközi közönségdíj

MTV Asia

  • India Alisha — Made in India
  • Indonézia Denada — Sambutlah
  • India Indus Creed — Trapped
  • Thaiföld Jetrin — Love Train
  • Dél-Korea Kim Gun-mo — Betrayed Love

MTV Brasil

  • Brazília Barão Vermelho — Daqui por Diante
  • Brazília Marisa Monte — Segue o Seco
  • Brazília Os Paralamas do Sucesso (közreműködik Djavan) — Uma Brasileira
  • Brazília Nando Reis — Me Diga
  • Brazília Skank — Te Ver
  • Brazília Viper — Coma Rage

MTV Europe

MTV Japan

  • Japán Chage and Aska — Something There
  • Japán Hal from Apollo '69 — Sweet Thing
  • Japán The Mad Capsule Markets — HI-SIDE (High-Individual Side)
  • Japán Towa Tei — Technova
  • Japán TRF — Overnight Sensation

MTV Latin America

  • Mexikó Café Tacuba — La Ingrata
  • Argentína Fito Páez — Circo Beat
  • USA SantanaLuz Amor y Vida
  • Argentína Todos Tus Muertos — Mate
  • Chile Los Tres — Déjate Caer

MTV Mandarin

  • Kína Dou Wei — The Black Dream
  • Kína Dadawa — Sister Drum
  • Tajvan Tracy Huang — Spring
  • Kína Faye Wong — Chess
  • Tajvan Xin Xiao Qi — Understanding

Életmű-díj

Fellépők

Elő-show

  • Silverchair — Tomorrow/Pure Massacre

Fő show

Résztvevők

További információk

  • http://www.mtv.com/ontv/vma/1995/ 1995-ös MTV Video Music Awards
Sablon:MTV Video Music Awards
  • m
  • v
  • sz
Év
1984 · 1985 · 1986 · 1987 · 1988 · 1989 · 1990 · 1991 · 1992 · 1993 · 1994 · 1995 · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020 · 2021
Díjak
Korábbi kategóriák