Adelhaid magyar királyné

Rajnai Adelhaid
Született1060-as évek
Svábföld
Elhunyt1090. május
Magyar Királyság
NyughelyeVeszprém
ÉdesapjaRudolf német ellenkirály
ÉdesanyjaSavoyai Adelhaid
HázastársaI. László magyar király
GyermekeiSzent Piroska
Vallásarómai katolikus

Rajnai Adelhaid (németül: Adelheid von Rheinfelden; 1060-as évek – 1090. május) sváb hercegnő, I. László magyar királlyal kötött házassága révén Magyarország királynéja ~1078 és 1090 között.

Élete

Az 1060-as években született Rajnai Rudolf sváb herceg, később német ellenkirály második, Savoyai Adelhaid grófnővel kötött házasságából. Nagynénje, Savoyai Berta IV. Henrik német-római császár felesége volt.

Adelhaid 1078 körül I. László magyar király felesége lett, miután László támogatta az ellenkirályként fellépő Rudolf küzdelmét IV. Henrik császárral szemben. László azonban rossz irányba kötelezte el magát, mert bár Rudolf 1080-ban győzelmet aratott Henrik felett a hohenmölseni csatában, súlyos sebesülésébe hamarosan belehalt. Adelhaid ekkor teljesen elárvult, anyja egy évvel korábban halt meg.

László és Adelhaid házasságából feltehetően két leány származott:

Adelhaid 1090 májusában halt meg, férje öt évvel élte őt túl. Akaratával ellentétben nem a fekete-erdei Szent Balázs-apátságban, hanem Veszprémben temették el. A székesegyházban fennmaradt sírkövének antikizáló reneszánsz feliratát Bonfini őrizte meg: „Ladislai regis consortum hic ossa quiescunt.” („Itt László, a király felesége csontjai vannak.”). A királyné hamvai Veszprémben maradtak, a sírkő azonban már a 18. században a felvidéki Makranc újkori templomába került. Adelhaid nevét az anyja emlékére készített drágaköves kereszt és a leánya, Piroska által alapított bizánci Pantokrátor-kolostoregyüttes őrzi.

Jegyzetek

Források

  • SÁGHY Marianne. A lovagkirály felesége: Adelhaid királyné (online). Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtár, 2017. Hozzáférhető: https://epa.oszk.hu/03100/03122/00017/pdf/EPA03122_rubicon_2017_9_038-039.pdf (Hozzáférés: 2024. május 27.)
  • Csákó Judit (2020): Adelheid magyar királyné. Néhány megjegyzés az Árpád-kori Magyarország külhoni forrásaihoz. Újkor.hu, 2020. június 21. https://ujkor.hu/content/adelheid-magyar-kiralyne (Hozzáférés: 2024. május 27.)

További információk

  • Árpádok
Előző
Szünadéné
Magyarország királynéja
~1078–1090
Következő
Szicíliai Felícia
Sablon:Magyar királynék
  • m
  • v
  • sz
Bajor Gizella (1000–1038)  · Kijevi Anasztázia (1046–1060)  · Lengyelországi Richeza (1060–1063)  · Sváb Judit (1063–1074)  · Loozi Zsófia (1065?–1070?)  · Szünadéné (1074–1077)  · Rajnai Adelhaid (1077–1090)  · Szicíliai Felícia (1097–1102)  · Kijevi Eufémia (1112–1113)  · Vukanović Ilona (1131–1141)  · Kijevi Eufrozina (1146–1162)  · Babenbergi Ágnes (1168–1172)  · Komnénosz Mária (1163–1165)  · Châtillon Anna (1172–1184)  · Franciaországi Margit (1186–1196)  · Aragóniai Konstancia (1198–1204)  · Merániai Gertrudis (1205–1213)  · Courtenay Jolán (1215–1233)  · Estei Beatrix (1234–1235)  · Laszkarisz Mária (1235–1270)  · Kun Erzsébet (1270–1272)  · Anjou Izabella (1272–1290)  · Kujáviai Fennena (1290–1295)  · Habsburg Ágnes (1296–1301)  · Tescheni Viola (1305)  · Halicsi Mária (1306–1309)  · Beuteni Mária (1309–1317)  · Luxemburgi Beatrix (1318–1319)  · Łokietek Erzsébet (1320–1342)  · Luxemburgi Margit (1347–1349)  · Kotromanić Erzsébet (1353–1382)  · Durazzói Margit (1385–1386)  · Cillei Borbála (1405–1437)  · Luxemburgi Erzsébet (1437–1439)  · Podjebrád Katalin (1463–1464)  · Aragóniai Beatrix (1476–1490, 1490–1500)  · Brandenburgi Borbála (1490–1500)  · Candale-i Anna (1502–1506)  · Ausztriai Mária (1521–1526)  · Jagelló Izabella (1539–1540)  · Jagelló Anna (1526–1547)  · Ausztriai Mária (1563–1576)  · Ausztriai Anna (1608–1618)  · Károlyi Zsuzsanna (1620–1621)  · Gonzaga Eleonóra (1622–1625)  · Ausztriai Mária Anna (1631–1646)  · Ausztriai Mária Leopoldina (1648–1649)  · Gonzaga Eleonóra Magdolna (1651–1657)  · Ausztriai Margit Terézia (1666–1673)  · Ausztriai Klaudia Felicitász (1673–1676)  · Pfalz–Neuburgi Eleonóra Magdolna (1676–1705)  · Braunschweig–Lüneburgi Vilma Amália (1699–1711)  · Braunschweig–Wolfenbütteli Erzsébet Krisztina (1711–1740)  · Spanyolországi Mária Ludovika (1790–1792)  · Szicíliai Mária Terézia (1792–1807)  · Ausztriai Mária Ludovika (1808–1816)  · Bajorországi Karolina Auguszta (1816–1830)  · Savoyai Mária Anna (1835–1848)  · Bajorországi Erzsébet (1854–1898)  · Parmai Zita (1916–1918)
  • középkor Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap