Erdélyi református egyházkerület

Erdélyi református egyházkerület
Valláskeresztény
Felekezetreformátus
Eredetreformáció
Lelkészi vezetőFt. Kató Béla[1][2]
Tisztségepüspök,
a zsinat lelkészi elnöke
Nemlelkészi vezető-
Tisztségefőgondnok,
a zsinat világi elnöke
Tagságkb. 500 000
Nyelvmagyar
Alapítva1564
StátuszA Romániai református egyház egyházkerülete
Ország Románia
SzékhelyKolozsvár

Az Erdélyi református egyházkerület weboldala
A püspöki hivatal épülete a Király/I.C. Brătianu utcában
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul.
Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont!

A reformáció már a 16. század ötödik évtizedében meggyökerezett az erdélyi magyar lakosság körében és a református teológia hamarosan uralkodóvá vált. 1559-ben a marosvásárhelyi zsinat elfogadta az úrvacsoráról szóló református tanítást, majd 1564-ben, a nagyenyedi zsinaton a helvét, illetve lutheri irányú reformációk elváltak egymástól. Ettől az időponttól számítható az Erdélyi református egyház létrejötte. és egyben az Erdélyi református egyházkerület is megszületett.

A történelmi Erdély kisebb, mint a ma annak nevezett terület. Ma a Partium területén működik a Királyhágómelléki református egyházkerület, amely akkor a (debreceni székhelyű) Tiszántúli református egyházkerülethez tartozott. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum Erdélyt Partiummal Romániához kapcsolta, és így megszületett Nagy Erdély is egyben.

A kommunista időszakban az Erdélyi református egyházkerület, más felekezetek egyházkerületei mellett elveszítette épületeit és vagyonait. A mai napig is csak ezeknek csak egy részét kapta vissza. Kolozsvárott sikerült újraindítani a református gimnáziumot – kollégiumot (I.-XII. osztályokkal), amely a kezdeti évek után beköltözhetett a visszakapott kollégiumi épületbe, ahol kollégiumi szállások is vannak. Azelőtt a vidéki tanulók az államtól bérelt bentlakásokban, mostoha körülmények között laktak. A kolozsvári iskolán kívül öt városban (Marosvásárhely, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Kézdivásárhely) indultak református osztályok, amelyek később önállósultak. Kézdivásárhelyen és Nagyenyeden az Egyházkerület támogatásával internátust is sikerült létrehozni.

Jegyzetek

  1. parokia.hu, 2012.
  2. Szabadság, 2017. augusztus 20.

Kapcsolódó szócikkek

További információk

  • Az Erdélyi Református Egyházkerület honlapja
  • Albert András: Az erdélyi református egyház a 17-18. században. Fejezetek az erdélyi protestantizmus történetéből; METEM–Historica Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Bp., 2009
Sablon:Romániai református egyházmegyék
  • m
  • v
  • sz
A romániai református egyház egyházkerületei és egyházmegyéi
Erdélyi
református
egyházkerület
Brassói református egyházmegye · Dési református egyházmegye · Erdővidéki református egyházmegye · Görgényi református egyházmegye · Hunyadi református egyházmegye · Kalotaszegi református egyházmegye · Kézdi-Orbai református egyházmegye · Kolozsvári református egyházmegye · Kolozsvár-Külső református egyházmegye · Küküllői református egyházmegye · Marosi református egyházmegye · Maros-Mezőségi református egyházmegye · Nagyenyedi református egyházmegye · Sepsi református egyházmegye · Székelyudvarhelyi református egyházmegye · Tordai református egyházmegye
Királyhágómelléki
református
egyházkerület
Aradi református egyházmegye · Bihari református egyházmegye · Érmelléki református egyházmegye · Nagybányai református egyházmegye · Nagykárolyi református egyházmegye · Szatmári református egyházmegye · Szilágysomlyói református egyházmegye · Temesvári református egyházmegye · Zilahi református egyházmegye
  • Erdély Erdély-portál
  • vallás Vallásportál