Galán Géza J.

Galán Géza J.
Született1986. március 22. (38 éves)
Pozsony
Állampolgárságamagyar
SzüleiGalán Géza
Foglalkozása
IskoláiFöldessy Margit Színjáték- és Drámastúdió

  • IMDb
Sablon • Wikidata • Segítség

Galán Géza J., Galán Géza József (Pozsony, 1986. március 22.)[1] magyar színész, televíziós műsorvezető.

Családja

Galán Géza színész fia, Galán Angéla testvére. Édesanyja Zalka Katalin újságíró. Felesége Galán-Fazekas Ibolya a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum múzeumpedagógusa[2]. Első gyermeke Galán Gáspár, 2017 tavaszán született. Második gyermekük Zsigmond.

Pályafutása

Már gyermekkora óta foglalkozott a színészettel. A pozsonyi Duna utcai általános iskolába járt, majd a budapesti a Waldorf-gimnáziumban és a Szent Margit Katolikus Egyházi Gimnáziumban folytatta tanulmányait.13 éves volt, amikor családjával a magyar fővárosba költözött. Érettségi után a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmművészeti karának televíziós rendező, műsorvezető szakán tanult. 2004 és 2009 között az Életképek című filmsorozatban alakította Nagylaki Gábort, 17 évesen, még gimnazistaként választottak ki a szerepre Földessy Margit stúdiójában.

Az Arcok a médiában, a Fogadóóra, a Skandináv lottó-sorsolás, és a Hatoslottó-sorsolás műsorvezetője, de volt olyan is, amikor helyettesítésként volt műsorvezető a Szerencsejáték Zrt. sorsolásainál. 2011. június 11-én a SzerencseSzombat műsornál, 2013. június 16-án a Hatoslottó sorsolásnál helyettesítették az állandó műsorvezetőket. Harsányi Leventét és Marczali Lászlót.

A Vaskapu Kastély Mohács Bortermelő Kft. tulajdonosa, és 2019-től saját borok termelésével foglalkozik a mohácsi Vaskapu birtokon.[3]

Jegyzetek

  1. Galán Géza J. az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  2. Munkatársak – Kanizsai Dorottya Múzeum (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2023. szeptember 18.)
  3. Lees Brothers téli hírlevél 4.. us20.campaign-archive.com. (Hozzáférés: 2023. szeptember 18.)

Források

  • Megfertőződtek a testvérek Stop.hu, 2009. március 11.
  • Csépecz Szilvia: Képeslapok az életből[halott link] Új Szó, 2005. szeptember 30.
  • Galán Géza J. a PORT.hu-n (magyarul)
  • A Vaskapu Kastély pincéről.
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2009-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2009-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Bata Éva •  Csémy Balázs •  Józan László •  Klem Viktor •  Kovács Ádám •  Kőrösi Petra •  Majorfalvi Bálint •  Petrik Andrea •  Réti Adrienn •  Rusznák András •  Tar Renáta •  Trokán Nóra
Osztályvezető tanár: Marton László, Hegedűs D. Géza, Forgács Péter
Zenés színész
Bakos-Kiss Gábor •  Csórics Balázs •  Fejszés Attila •  Fekete Linda •  Gulyás Balázs •  Hajdú Melinda •  Horváth Andor •  Kis Domonkos Márk •  Molnár Gyöngyi •  Mózes Anita •  Trokán Anna •  Valentin Titánia
Osztályvezető tanár: Huszti Péter, Kerényi Imre
Drámapedagógusok
(levelező)
Baski Valéria •  Dicsőné Horváth Piroska •  Dobos Ildikó •  E. Tóbiás Sára •  Farkas Gábor •  Fenyvesi Laura •  Főző Ágnes •  Gáspár Kinga •  Herczeg Tamás •  Hernádi Mária •  Ivókné Szajkó Ottília •  Kaszás Veronika •  Lutter Imre •  Németh Andrea •  Sági Zsuzsanna •  Széll Szilvia Eszter •  Szőcs Szilvia Judit •  Tóth Gábor •  Wladyczanski Mihály
Televízió műsorvezetők, rendezők
Barna Miklós •  Cseke Borbála Eszter •  Debre Zsuzsanna Nóra •  Dicső Dániel •  Galán Angéla •  Hack Júlia Anna •  Hermann Gábor •  Kovács Attila •  Kovács Nikoletta Andrea •  Lóth Katalin •  Sellei Ábel •  Somody Ildikó Erika •  Szász Tamás István •  S. Takács András •  Török Ádám

Osztályvezető tanár: Rangos Katalin

Bárány Dániel •  Bárkányi Judit Lili •  Debre Zsuzsanna Nóra •  Galán Géza J. •  Gellért Veronika •  Jancsik Júlia •  Kőrösi Gábor Ádám •  Kucsera Olga •  Lénárt Hajnalka Eszter •  Mórocz András •  Nagy Linda •  Peller Mariann Erzsébet •  Tóth Berta

Osztályvezető tanár: Bárdos András
Mozgóképtudomány
Akar Péter •  Bárány Márton •  Bodzsár Márk •  Harmath Dávid Csaba •  Horváth Gábor •  Németh Anita •  Selmeczi Nóra •  Sós Júlia Panna •  Széphelyi Júlia •  Szőcs Petra •  Zomborácz Virág
Osztályvezető tanár: Földényi F. László, Morcsányi Géza
Színháztudomány
Bíró Dénes •  Boskovic Sandra •  Csizmadia Izabella •  Garai Judit Eszter •  Hárs Anna •  Jeli Viktória •  Kenesey Judit Nóra •  Kiss Márton •  Kovács Dániel Ambrus •  Merkl Orsolya •  Orosz Eszter •  Sőregi Melinda •  Szilágyi Zsófia •  Viski Dorottya
Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Gyártásszervezők
Berkes Júlia •  Kertész Bence •  Mester Linda •  Óvári Eszter •  Réti Péter
Osztályvezető tanár: Hutlassa Tamás
Film- és televízió vágók
Hájos Zsolt •  Jancsó Dávid •  Makk Lili Anna •  Papp Szilvia •  Richter Nóra •  Roszik Gergely •  Sónyi Marianna •  Sós Henrietta • 
Tuza-Ritter Bernadett
Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap