Makuria

Makuria
5. század1518
Makuria zászlaja
Makuria zászlaja
FővárosaOld Dongola
Vallás
A Wikimédia Commons tartalmaz Makuria témájú médiaállományokat.
A keresztény Núbia abban az időben, amikor még három államból állt. Makuria később egyesült Nobadiával. A Makuria és Alodia közti határ pontosan nem ismert, valahol a Nílus 5. és 6. vízesése között lehetett

Makuria (arabul: مقرة [Muqurra], magyarosan Mukurra) állam volt a mai Szudán északi részén. Egyike volt azoknak a núbiai királyságoknak, amelyek azután jöttek létre, hogy szétesett a régiót i. e. 800 és 350 közt uraló Meroitikus királyság.

Történelme

Területe kezdetben a Nílus harmadik vízesésétől az ötödik és hatodik vízesés közti földig terjedt. Az állam a Nílus völgyében feküdt, de uralta a keletre és nyugatra fekvő kereskedelmi utakat, bányákat és oázisokat is. Fővárosa Dongola volt – az államot gyakran ezen a néven is nevezték.

A 6. század végére Núbia keresztény hitre tért. A 7. században Egyiptomot lerohanták a muszlim arabok, akik 651-ben déli irányban is támadást indítottak, de visszaverték őket. A baktnak nevezett békeszerződés egészen a 13. századig biztosította a térség viszonylagos nyugalmát.

Egy nobadiai feliratos lelet Merkuriosz felirata alapján feltehető, hogy Merkuriosz király idején meghódította a szomszédos Nobadiát, más változat szerint – mivel a korábbi ortodox hitet ekkortól felváltotta a monofizitizmus – Nobadia hódította meg Makuriát. A 750 és 1150 között eltelt évszázadokban a királyság stabil és virágzó volt. A 14. században azonban a meg-megújuló egyiptomi támadások és a belső villongások megdöntötték.

Bővebben: Nobadia

Jegyzetek

Források

  • Dziewanowski, Kazimierz. Özönvíz vár Núbiára. Budapest: Táncsics Kiadó (1971) 

További információk

  • Encyclopedia of the Orient, Szudán története (angolul) Archiválva 2016. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Középkori múmiákat találtak Szudánban. Index, 2013. december 20. (Hozzáférés: 2013. december 20.)
  • Derek A. Welsby: The Medieval Kingdoms of Nubia. Pagans, Christians and Muslims on the Middle Nile. British Museum Press, London 2002, ISBN 0-7141-1947-4
  • François-Xavier Fauvelle: Das goldene Rhinozeros. Afrika im Mittelalter. C.H. Beck, München 2017.
  • Gerhards Hesse (2002): Die Jallaba und die Nuba Nordkordofans. Händler, Soziale Distinktion und Sudanisierung. Lit. ISBN 3825858901

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 249568011
  • LCCN: no2012063947
  • SUDOC: 143144693
  • Középkor Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap