Szentté, boldoggá avatott uralkodók listája

Szentek listái

Katolikus szentek és boldogok listája név szerint
Katolikus szentek és boldogok listája naptár szerint
Szentek ismertetőjegyei
Védőszentek listája
Ortodox szentek listája
Szentté, boldoggá avatott uralkodók listája

Sablon:Szentek listái
  • m
  • v
  • sz

Egyes – keresztény országokban – a történelem folyamán egyes uralkodókat haláluk után egyházilag kanonizáltak, vagy egyszerűen szentként (boldogként) kezdtek el tisztelni. Az alábbi lista őket tartalmazza. Megjegyzendő, hogy szentségi tisztelet nem mindig az adott személy egész uralkodásának idejére, hanem sokszor az illető vértanu halálára volt tekintettel – valamint, hogy egy-egy uralkodó tisztelete nem csak hogy nem mindig terjedt át a kereszténység különböző felekezetein, hanem némelykor az adott egyházon belül is csak egy bizonyos (földrajzi) területre korlátozódott.

  • Jelmagyarázat:
  • Ma már nem létező kisebb államalakulatok esetén a megjegyzés rovatban található, hogy az adott állam melyik nagy történelmi vagy mai ország területén létezett.
  • A listában joggal szerepelhetnének a Pápai állam (754-ben jött létre, és 1870-ben szűnt meg) fennállása alatt élt szent (vagy boldog) pápák, mivel ők világi uralkodóknak is számítottak saját korukban. Őket a Pápák listája lapon lehet megtalálni.
Cím
Uralkodó
Egyház
Élt
Év
Uralkodott
Év
Emléknap
Megjegyzés
Szentként/boldogként tisztelt uralkodók
Szent
Dávid zsidó király
O+K
Kr. e. 1040 k. – 970 k. 70 Kr. e. 1010 k. – 970 k. 40 december 29.
Szent
Salamon zsidó király
O+K
Kr. e. 1010/1000 k. – Kr. e. 931? 70/80 Kr. e. 970 k. – 931 40 november 13.
Szent
V. Abgarus edesszai király
O+S
?–50 ? Kr. e. 4Kr. u. 7, 1350 48 május 11. Szíriában.
Szent
IV. Tiridatész örmény király
Ö
250 k. – 324? ~75 287324? 37? november 29.
Szent
I. Constantinus római császár
O
272. február 27.337. május 22. 65 306337 31 május 21. Csak 324-től egyeduralkodó.
Szent
III. Mirian grúz király
O
277361 84 284361 77 ?
Szent
I. Vahtang grúz király
O
439502 63 447502 55 ?
Szent
Zsigmond burgund király
K
470 k. – 524. május 1. ~55 516524 8 május 1.
Szent
Kaleb akszúmi király (Elezbáz)
E
? – 540 k. ? 520 k. – 540 k. ~20 október 27. Etiópiában.
Szent
I. Justinianus bizánci császár
O
483. május 11.565. november 14. 82 527565 38 november 14.
Szent
Guntram frank király
K
532592. március 28. 60 561592 31 március 28.
Szent
I. Æthelberht kenti király
K
552616. február 24. 64 564616 52 február 24. Angliában.
Szent
Eadwine northumbriai király
K
584633. október 12. 49 616633 17 október 12. Angliában.
Szent
Sigeberht kelet-angliai király
K
?–636 ? 629634 5 október 29. Angliában.
Szent
Oswald northumbriai király
K
604642. augusztus 5. 38 634642 8 augusztus 5. Angliában.
Szent
Oswine deirai király
K
? – 651. augusztus 20. ? 644651 7 augusztus 20. Angliában.
Szent
III. Sigebert frank király
K
630/631656. február 1. 25–26 639656 17 február 1.
Szent
II. Dagobert frank király
K
652679. december 23. 27 676679 3 december 23.
Szent
Sæbbi essexi király
K
?–694 ? 664694 30 augusztus 29. Angliában.
Szent
Ceolwulf northumbriai király
K
695 k. – 764. január 15. ~70 729737 8 január 15. Angliában.
Boldog
III. Taszilo bajor herceg
K
741796 k. ~55 748788 40 december 13. Frank Birodalomban.
Szent
I. Ælfwald northumbriai király
K
? – 788. szeptember 23. ? 778788 10 szeptember 23. Angliában.
Szent
II. Æthelberht kelet-angliai király
K
? – 794. május 20. ? 779794 15 május 20. Angliában.
Szent
Eiréné bizánci császárnő
O
752803. augusztus 9. 51 797802 5 augusztus 9.
Szent
Cynehelm merciai király
K
?–812 ? 798812 14 július 17. Társuralkodó. Angliában.
Szent
Asot grúz herceg
O
?–830 ? 813830 17 ?
Szent
I. Borisz bolgár kán (Mihály)
O
824 k. – 907. május 7. 83 852889 37 május 2.
Szent
I. Eadmund kelet-angliai király
K
841869. november 20. 28 854869 15 november 20. Angliában.
Szent
Wigstan merciai király
K
?–849 ? 840 1 ? Angliában.
Szent
I. Vencel cseh fejedelem
K
907/911 k. – 935. szeptember 28. 24–28 921935 14 szeptember 28.
Szent
I. Péter bolgár cár
O
912 k. – 970. január 30. ~58 927969 42 január 30.
Szent
I. Pietro Orseolo velencei doge
K
928987. január 10. 59 976978 2 január 10.
Szent
I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem
O
956 k. – 1015. július 15. ~59 9801015 35 július 15.
Szent
Mártír Eduárd angol király
K
963978. március 13. 15 975978 3 március 13.
Szent
I. István magyar király
O+K
969/9751038. augusztus 15. 63–69 9971038 41 augusztus 20.
Szent
Iván Vlagyimir dukljai herceg
O
970 k. – 1016. május 22. ~46 9901016 26 május 22. Szerbiában.
Szent
II. Henrik német-római császár
K
973. május 6.1024. július 13. 51 10021024 22 július 13.
Szent
II. Olaf norvég király
K
995 nyara1030. július 29. 35 10151028 13 július 28.
Szent
Hitvalló Eduárd angol király
K
1005 márciusa – 1066. január 5. 61 10421066 24 október 13.
Szent
Gottschalk obodrida király
K
1015 k. – 1066. június 7. ~50 10431066 23 június 7. Német-római császárságban.
Szent
IV. Knut dán király
K
1043 k. – 1086. július 10. ~43 10801086 6 július 10.
Szent
I. László magyar király
K
1046. június 27.1095. július 29. 49 10771095 18 július 29.
Szent
Jaropolk turovi fejedelem
O
10471086. november 22. 39 10781087 9 november 22.
Szent
Salamon magyar király
K
10531087 márciusa? 34? 10631074 11 szeptember 28. Egyes legendák szerint szentként halt meg.
Szent
Konstantin muromi fejedelem
O
1070 k. – 1129 ~60 Σ 10971129 Σ 32 május 21. Több más fejedelemségben is uralkodott.
Szent
IV. Dávid grúz király
O
10731125. január 24. 51 10891125 36 január 24.
Szent
III. Lipót osztrák őrgróf
K
1073. szeptember 29.1136. november 15. 63 10951136 41 november 15.
Szent
I. Károly flamand gróf
K
10841127. március 2. 43 11191127 8 március 2. Hollandiában.
Szent
I. Dávid skót király
K
10841153. május 24. 69 11241153 29 május 24. Nem hivatalos szent.
Szent
I. Demeter grúz király
O
10931156 63 11251156 31 május 23.
Szent
II. Igor kijevi nagyfejedelem
O
10961147. szeptember 19. 51 1046 1 szeptember 19.
Szent
Knut Lavard schleswigi gróf
K
1096. március 12.1131. január 7. 35 11191131 12 január 7. Német-római császárságban.
Szent
Vszevolod pszkovi fejedelem
O
11031138. február 11. 35 Σ 11171132,
11371138
Σ 16 február 11. Több más fejedelemségben is uralkodott.
Szent
I. Rosztyiszlav kijevi nagyfejedelem
O
11081167. március 14. 59 Σ 11251167 Σ 42 március 14. Több más fejedelemségben is uralkodott.
Szent
I. András vlagyimiri nagyfejedelem
O
11111174. június 28. 63 11571174 17 június 28.
Szent
IV. Rajmund Berengár barcelonai gróf
K
11131162. augusztus 6. 49 11311162 31 augusztus 6. Nem hivatalos szent. Spanyolországban.
Szent
Nemanja István szerb fejedelem
O
1113/11141199. február 13. 85–86 11671196 29 február 13.
Szent
IX. Erik svéd király
K
1120 k. – 1160. május 18. ~40 11561160 4 május 18.
Szent
I. Tamar grúz királynő
O
11661213. január 18. 47 10841213 29 május 1.
Szent
Lalibela etióp császár
E
? – 1229 k. ? 1189 k. – 1229 k. 40 ?
Szent
Nemanjics István szerb király
O
11671228. szeptember 24. 61 11961228 32 szeptember 24.
Szent
II. Mihály kijevi nagyfejedelem
O
11791246. szeptember 30. 67 Σ 12191246 Σ 27 szeptember 30. Több más fejedelemségben is uralkodott.
Szent
III. Ferdinánd kasztíliai király
K
1199. augusztus 5.1252. május 30. 53 12171252 35 május 30. Spanyolországban.
Szent
IV. Lajos türingiai tartománygróf
K
1200. október 28.1227. szeptember 11. 27 12171227 10 szeptember 11. Német-római császárságban.
Szent
IX. Lajos francia király
K
1214. április 25.1270. augusztus 25. 56 12261270 44 augusztus 25.
Szent
I. Sándor vlagyimiri nagyfejedelem
O
1220. május 30.1263. november 14. 43 Σ 12361263 Σ 27 november 14. Több más fejedelemségben is uralkodott.
Szent
II. Demeter grúz király
O
12591289. március 12. 30 12701289 19 március 12.
Szent
Danyiil moszkvai fejedelem
O
12611303. március 4. 42 12811303 22 március 4.
Szent
I. Mihail tveri fejedelem
O
12711318. november 22. 47 Σ 12821318 Σ 36 november 12. Több más fejedelemségben is uralkodott.
Szent
I. Alekszandr tveri fejedelem
O
1301. október 7.1339. október 29. 38 Σ 13261327, 13381339 Σ 2 október 29. Több más fejedelemségben is uralkodott.
Szent
I. Lázár szerb cár
O
13291389. június 15. 60 13711389 18 június 15.
Szent
II. Mihail tveri nagyfejedelem
O
13331399. augusztus 26. 66 13681399 31 augusztus 26.
Szent
V. István Uroš szerb cár
O
13361371. december 4. 35 13551371 16 december 4.
Szent
I. Dmitrij moszkvai nagyfejedelem
O
1350. október 12.1389. május 19. 39 13591389 30 május 19.
Szent
Hedvig lengyel királynő
K
1374. február 18.1399. július 17. 25 13841399 15 július 18.
Boldog
XI. Kónsztantinosz bizánci császár
O
1405. február 8.1453. május 29. 48 14491453 4 május 29.
Szent
Brankovics István szerb despota
O
14171476. október 9. 59 14581459 1 október 9.
Boldog
II. Bernard badeni őrgróf
K
14281458. július 15. 30 14531458 5 július 15. Német-római császárságban.
Szent
III. István moldvai fejedelem
O
14331504. július 2. 71 14571504 47 július 2.
Boldog
IX. Amádé savoyai gróf
K
1435. február 1.1472. március 30. 37 14651472 7 március 30. Franciaországban.
Szent
V. Basarab havasalföldi fejedelem
O
14591521. szeptember 15. 62 15121521 9 szeptember 15.
Szent
II. Luarszab kartli király
O
15921622. július 4. 30 16061615 9 július 4. Grúziában.
Szent
II. Konstantin havasalföldi fejedelem
O
1654. augusztus 15.1714. augusztus 15. 60 16881714 26 augusztus 15. Romániában.
Szent
I. Péter montenegrói vladika
O
1747. április 1.1830. október 31. 83 17821830 48 október 31.
Szent
II. Miklós orosz cár
O
1868. május 19.1918. július 17. 50 18941917 23 július 4.
Boldog
IV. Károly magyar király
K
1887. augusztus 17.1922. április 1. 34 19161918 2 október 21.

Jegyzetek


Források

  • Szentek élete az év minden napjára, szerk. Schütz Antal, Budapest, Szent István Társulat, Budapest (I. köt. 1932. II. köt. 1933, III. köt. 1933, IV. köt. 1933)
  • Diós István: A szentek élete I.-II., Szent István Társulat, ISBN 963 360 734 5, elektronikus kiadás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár: [1]
  • Hatalmas elektronikus tárház: http://www.heiligenlexikon.de/
  • http://www.szynaxarion.wordpress.com
  • http://www.goarch.org/chapel/calendar/
  • http://www.abbamoses.com Archiválva 2014. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://web.archive.org/web/20160115100655/http://www.parochia.hu/

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Список канонизированных русских князей című orosz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek