Nagyág

Nem tévesztendő össze a következővel: Nagy-ág.

Nagyág (Săcărâmb)
A Kálvária-hegy
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Hunyad
Község	Felsőcsertés
Rang	falu
Községközpont	Felsőcsertés
Irányítószám	337197
SIRUTA-kód	89311
Népesség
Népesség	209 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	3[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	750 m
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 58′ 29″, k. h. 23° 02′ 20″45.974595, 23.03890845.974595°N 23.038908°EKoordináták: é. sz. 45° 58′ 29″, k. h. 23° 02′ 20″45.974595, 23.03890845.974595°N 23.038908°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyág témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nagyág (románul Săcărâmb, németül: Sekerembe, egykor Grossastdorf) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése

Az Erdélyi-érchegységben, Dévától 24 km-re északkeletre fekszik. Házai több szomszédos hegyoldalon, a hegyek által körülzárt völgyben és az egyik hegy tetején helyezkednek el, így a településen belüli szintkülönbség mintegy 400 méter.

Nevének eredete

Nevét először 1465-ben, Naghag alakban említették, ez azonban még az anyatelepülést, az alatta fekvő mai Nozságot jelölte. A bányásztelepet magyarul megalapítása után még egy évszázadig Nagyágnak és Szekerembnek (vagy Szekerembányának) is hívták. A nemzetközi ásványtani szakirodalomban azonban az előző terjedt el, amely később a közigazgatásban is kiszorította az utóbbit. A Szekeremb név eredetileg a hegyet jelölte, és valószínűleg a 'kökény' jelentésű román scoroambă szóból való. Nem felel meg a valóságnak az anekdota, mely szerint az addig Szekerembányának nevezett települést 1795-ös látogatásakor Bethlen József nevezte volna el Nagyaranyágnak, és ebből rövidült volna mai neve.^[2]

Története

1746-ban Iuon Ormindean, a Barcsayak kondása mutatta be azt a kőzetdarabot, amelyből színaranyat olvasztottak ki és amelyet később nagyágitként azonosítottak. Az érc kiemelkedően magas arányban tartalmazott aranyat és ezüstöt. Első aranybányáját 1747. április 6-án nyitotta meg Ludwig von Born gyulafehérvári tüzérkapitány, Born Ignác apja, Maria-Empfängniss Stollen ('Mária fogantatása-tárna') néven. A területet ötven évre vették bérbe a Barcsay családtól, majd 1874-ben az akkori bányatársulat megvásárolta. Egy év múlva a tulajdonos özvegye a kincstárra ruházta át a bánya kezelését. A kitermelés 1757–1758-ban érte el a csúcsát, majd 1774-ben a Magdolna-tárna megnyitása adott neki új lendületet.

A bánya megnyitásával egy időben katolikus német bányászokat költöztettek be Ausztriából, Csehországból, Itáliából és Németországból. A római katolikus egyház 1783-ban alakult önálló plébániává, amelyet 1820-ig a dévai bolgár, azután a magyar ferencesek gondoztak.^[3] A helybeli román görögkatolikusok 1760-ban valamennyien visszatértek az ortodoxiára, de 1798-ban ismét megalakult görögkatolikus egyháza. 1786-ban 1717 lakost, 1831-ben 344, 1841-ben 624 „ércvágót” írtak össze,^[4] 1834-ben ötszáz házat és mindegyikben bányászattal foglalkozó család lakott. A bányászok – akik egyébként egészen az 1870-es évekig nem voltak saját házuk és telkük tulajdonosai – a települést városnak tartották, a községházát pedig városházának nevezték. A parasztságtól elhatárolódó „bányász” öntudat vegyítette egymással a német és román nagyágiak kultúrájának elemeit. A helyi románság nyelve nagyon sok német kölcsönszót vett át, és szokatlan, hogy a római katolikus templom védőszentjének napját a románok saját ünnepükké alakították (chirvai – a német Kirchenweihe szóból). A bányaigazgatóság pontos napirendet írt elő munkásainak, amelynek betartását ellenőrizte is. Aki nem tartotta be, azzal gyanúsították, hogy összejátszik a titokban, fedőtevékenység mellett a településen ügyködő aranycsempészekkel. Az aranyércet a meggazdagodásra vágyó bányászok különböző furfangos módszerekkel – málékenyérbe keverve, a szerszámok kivájt nyelébe vagy a bányalovak végbelébe rejtve – csempészték ki a mélyből.^[5] Éjszaka óránként megkongatták a vasharangokat. Hajnali fél háromkor felkelésre, fél négykor imára szólítottak velük. A napi munka hajnali négykor kezdődött és délig, hetente kétszer délután négy óráig tartott. Este nyolckor vagy kilenckor kongattak lefekvésre. A bányászok szabadidejük nagy részét a számos kocsma valamelyikében töltötték.

A helybéli román bányászok nem vettek részt az 1784-es felkelésben, de az Anghel és Toader Mârza vezette környékbeli parasztok kifosztották a nemesek által működtetett kocsmákat, kiverték a hordók oldalát és megölték a Haróról idemenekült Nándra Mózesnét. A környékről számos – egyébként protestáns – nemes keresett menedéket Joseph Lamasch plébánosnál, aki a római katolikus templom tornyában és padlásán rejtette el őket.

1849. május 15-én, Hatvani Imre második abrudbányai expedíciója előtt három honvédszázadot rendeltek ide Déváról, amelyek négy napon keresztül, május 19-ig maradtak a településen.

1876-ig a nagyági bányából több mint negyven tonnányi aranyat termeltek ki. 1832-ben, Kovács Antal plébános szerint „egyetlen alaposon mívelt bányaság Erdélyben”. 1874-ben a bányászat tizenöt szinten folyt, a járatok teljes hossza 160 km-t tett ki. 1895-ben 723 bányamunkás dolgozott Nagyágon.^[6] 1858 után Hüttl József bányaigazgató magyar és szlovák bányamunkásokat költöztetett be. Az 1836-ban alapított, bányafelügyelőket képző bányásziskolát és a katolikus elemi iskolát 1878-ban államosították és magyar tannyelvűvé tették. A bányásziskola 1906-ig működött.^[7] Magyar nyelvűvé váltak a katolikus prédikációk és a hittanoktatás, és a bányaigazgatóság is súlyt fektetett rá, hogy a bányászok gyermekeit magyar nyelvűvé tegye. Ez a törekvés a nagyági németek új generációinál sikerrel is járt.

A 20. század a nagyági bányászat hanyatlását hozta. 1912-ben, amikor a bányák már veszteségessé váltak, a magyar államkincstár megvette a bányatársaság akkor még magántulajdonban lévő részvényeit. 1930-ban már csak két tárna működött. 1934-ben a felsőcsertési ércelőkészítőig vezető drótkötélpályát adtak át. A művelést az 1980-as években szüntették meg.^[8]

Lakossága

• 1832-ben 1015 római katolikus, 860 ortodox és 202 görögkatolikus lakosát írták össze.
• 1900-ban 1547 lakosából 831 volt román, 377 magyar, 284 német és 47 szlovák anyanyelvű; 684 római katolikus, 617 ortodox és 222 görögkatolikus vallású. A lakosság 50%-a tudott írni és olvasni.
• 2002-ben 202 lakosa volt, közülük 187 román, 9 magyar és 6 német nemzetiségű; 174 ortodox, 12 római katolikus és 6 pünkösdista. Lakossága ugyan látványosan megcsappant, de a nyáron át a településen tartózkodók száma – az üdülővé átalakított házaknak köszönhetően – jóval nagyobb.

Ásványtani jelentősége

Nagyágon száz ásványfaj jelenlétét mutatták ki. Ezek közül nyolc, ma is érvényesnek tekintett ásványfajt először az itt talált kőzetmintából írtak le. Felfedezésük évével ezek a következők: nagyágit (1767, mai nevét 1845-ben kapta), rodokrozit (1772), alabandin (1784), petzit (1842), krennerit (1877), muthmannit (1911), krautit (1975) és múzeumit (2004).^[9] További ásványai többek közt a szilvanit, az eritrin, az argentit és az auripigment.

Híres emberek

• Itt szolgált 1802 és 1814 között, görögkatolikus esperesként Vasile Coloși filológus, aki négynyelvűvé bővítette Samuil Micu Klein román–latin szótárát.
• Itt született 1819. október 3-án Lönhart Ferenc római katolikus püspök.
• Itt született 1864-ben Albert I. Berger történész, levéltáros.
• Itt született 1928. február 3-án Liviu Florean festőművész.

Látnivalók

• A település fölött az „Ezüst erdő” (Pădurea de argint) nevű védett bükkös.
• Mindhárom nagyági templom egy-egy magaslaton áll.
  • A legalacsonyabban a római katolikus templom épült 1777-ben, tornya 1830–31-ben. 2019-ben magyarországi támogatással felújították.^[10]
  • Az ortodox, eredetileg görögkatolikus templomot (1778) egy erdős hegy tetejére építették.
  • A „villám sújtotta” (görögkatolikus) templomot (1800) egy szomszédos hegytetőre emelték. Utóbbi 1970-ben, egy villámcsapás miatt leégett, és már csak tornyának csonkja látható.
• Joseph Franzenau (1802–1862) bányaigazgató, a bányásziskola megalapítójának öntöttvasból készült emlékműve.^[11]

Jegyzetek

Források

• Rainer Slotta, Volker Wollmann és Ion Dordea: Silber und Salz in Siebenbürgen, 8. köt., Săcărâmb (Nagyág): die Schatzkammer Rumäniens (Bochum, 2007)
• Ernest Armeanca: Săcărâmb. Monografia parohiei române unite de acolo. Lugoj, 1932
• Kovács Antal: Szekerembánya. Nemzeti Társalkodó 1832. június 28, 257–271.
• Weisz Tádé: Az erdélyrészi bányászat rövid ismertetése. 1891
• Révai Károly: Nagyág. Erdélyi Múzeum 1907, 225–231
• Elemente monografice ale localității Săcărâmb
• Alexandru Gruian: Europa. Cu escală la Săcărîmb. Dilema Veche 2006. június 30. Archiválva 2021. július 31-i dátummal a Wayback Machine-ben

Képek

• 
  Az egykori görögkatolikus templom
• 
• 
  Nagyág látképe (Heinrich von Jossa cári altábornagy illusztrációja Bernhard von Cotta Ungarische und siebenbürgische Bergorte című, 1862-ben megjelent könyvéből)
• 
  Szilvanit Nagyágról
• 
  Kvarcon képződött arany és szfalerit
• 
  petzit
• 
  rodokrozit–kalcit

További információk

• Inkey Béla: Nagyág földtani és bányászati viszonyai. Budapest, 1885

Kapcsolódó szócikkek